Skip to content
Magyar Biokultúra Szövetség logó

Magyar Biokultúra

Szövetség

Cikkek

Hírek

augusztus 3, 2018

„A vevők ősszel megköszönik, hogy egész évben ennyi finomat termeltünk” – Interjú a Bognár Biogazdasággal

Bognár Lajosné, Zsuzsa és férje Jászberényben biogazdálkodnak. Közel 30 éve termesztenek dinnyét, 10 éve szánták rá magukat lányuk unszolására, hogy bio minősítettek legyenek. Zsuzsa mesélt nekünk a jó dinnye titkáról.

július 27, 2018

„A minőségre és a gusztusos tálalásra nagy hangsúlyt kell fektetni” – Interjú Zsemberi Jánossal

Zsemberi János, és élettársa, Zsuzsa kemény munkával termelik a bio szedret és málnát Nógrád településen. TSZ-ben kezdték, biogazdaságként folytatták, mára pedig nagyon hiányzik számukra az a generáció, aki átveszi és viszi tovább, amit felépítettek. Múltról és jelenről beszélgettünk Zsemberi úrral.

július 20, 2018

„A fentről kapott tudást nem szabad a sírba vinni” – Interjú Budaházi Antallal és Budaházi Antalnéval

Budaházi Antalt és feleségét, Katit minden piaclátogató jól ismeri. Zöldfűszereikhez egy-egy történetet vagy hasznos konyhai tanácsot is kapnak a vevők, ők maguk pedig úgy vélik, a tudásukat fentről kapják, és kötelességük tovább adni azoknak, akik igénylik. Budaházi Antalt és Budaházi Antalnét a Magyar Biokultúra Szövetség 2012-ben az Év Biogazdája díjjal jutalmazta.

július 12, 2018

„Bele kellett tanulni, megismerni a buktatókat” – Interjú Popovics Ferenccel

Ferenc 18 éve biogazdálkodik, és 15 éve árusít az Ökopiacon. Az epret és a cukkinit, amit árul már biztos mindenki kóstolta. Véleménye szerint csak egy szemléletváltásra lenne szükség, és máris környezettudatosabbak és egészségtudatosabbak lennénk. Ezen a héten vele beszélgettünk.

július 2, 2018

„A vásárlóknak is egészséges élelmiszert biztosítunk, és mi is egészséges környezetben dolgozzunk” – Interjú ifj. Papp Lászlóval

A Papp család 10 hektáros területen termeli 22 fajta zamatos őszibarackját a dél-alföldi Zákányszéken. Június elejétől szeptemberig pedig az Ökopiac vásárlói is élvezhetik a friss barackok ízét. Interjúnkban ifj. Papp László mesélt gazdaságukról.

június 22, 2018

„A vásárlóknak köszönhetjük, hogy 6 termékünkből mára 67 termék lett” – Interjú Zabodál Imrével

Zabodál Imre mandulából készült termékeit és finom dzsemmjeit valószínűleg minden ökopiaci vásárló jól ismeri. Zamatos fekete cseresznyéje a nyári szezon egyik kincse. Ezen a héten vele beszélgettünk.

május 31, 2018

„3 dolog nagyon fontos: önellátás, egészségtudatosság és mindennek a hasznosítása” – Interjú Tomka Annával

Tomka Anna, a Tomka és Lányai családi vállalkozás vezetője két évvel ezelőtt vásárolt egy biominősített területet Szennán. Azóta tudatos stratégiával fejleszti, építi rajta gazdaságát.

május 31, 2018

„Az nem megy, hogy legyen vegyszermentes zöldség, és lógjon a standon a nejlonzacskó” – interjú Molnár Gabriellával.

Most szombaton, június 2-án, az Európai Fenntarthatósági Hét alkalmából vásárlói tudatosságot növelő eseményt tartunk a Biokultúra Ökopiacon. A rendezvény része, hogy alternatívát kínálunk a vásárlóknak a műanyag zacskók használatának kiváltására.

május 31, 2018

„Fontos, hogy az embernek mákja legyen!” – Interjú Kocsis Bertolddal

A hajdúböszörményi biogazda, Kocsis Bertold hamarosan megkezdi őszi-téli szezonját az Ökopiacon, az új mák kapcsán faggattuk arról, mi köti őt a biogazdálkodáshoz és miért érdemes hazai biomákot vásárolnunk.

május 30, 2018

„Egy turmixgép-bemutatóval indult, majd szívügyemmé vált az ökológiai nyers növényi táplálkozás” – Interjú a Green Gorilla tulajdonosával

Szalay Ferenc, a Green Gorilla tulajdonosa saját bőrén tapasztalta meg a zöldturmixok frissítő, energetizáló hatását. Vállalkozás lett belőle, és már második éve árul a tavaszi, őszi időszakban a Biokultúra Ökopiacon is.

május 23, 2018

„Borban az igazság, mézben az egészség” – Interjú a Boronyák Bioméhészettel

Május 20-án, vasárnap volt a Méhek Világnapja. Ennek alkalmából Mézes Margóval beszélgettünk, aki a Boronyák Bioméhészet mézeit és méhészeti termékeit árusítja 15 éve a Biokultúra Ökopiacon. Családi vállalkozásban a férjével együtt méhészkednek.

május 14, 2018

„Az ember nem is a pénzért csinálja, hanem a mosolyokért” – Interjú Nemes Mátyás biogazdával

A fülöpjakabi biodinamikusan termelő gazdát, Nemes Mátyást senkinek sem kell bemutatni, aki akár már egyszer is vásárolt az Ökopiacon.